Csoportos adóalanyisághoz kapcsolódó szabályok
Azon adóalanyoknak van lehetőségük létrehozni a csoportos adóalanyiságot, akiknek gazdasági célú letelepedési helyük belföldön van, gazdasági célú letelepedési hely hiányában pedig lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük van belföldön, továbbá akik együttesen kapcsolt vállalkozások.
Természetesen ahhoz, hogy vállalkozások csoportos adóalanyiságot választhassanak, eleget kell tenniük bizonyos előírásoknak, melyet az Általános forgalmi adóról szóló törvény (2007. évi CXXVII. törvény) részletez, azonban most mi is ismertetjük, hogy milyen feltételei vannak a csoportos adóalanyiságnak.
A csoportos adóalanyiság értelmében a fentebb említett adóalanyok belső, tehát egymás közötti kapcsolataiban a tevékenység gazdasági tevékenységként megszűnik, és a tagok önálló adóalanyisága is megszűnik, valamint a tagok külső, harmadik féllel szembeni kapcsolataiban a gazdasági tevékenység folytatása olyan adóalanyiságot eredményez, amelyben az ehhez fűződő jogok és kötelezettségek a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak együttesen tudhatók be.
A csoportos adóalanyiság létrejötte
A csoportos adóalanyiság az állami adóhatóság engedélyével jön létre, ehhez azonban szükséges valamennyi leendő tag erre irányuló közös, kifejezett és egybehangzó írásos kérelme.
Adóhatósági engedély
A csoportos adóalanyiság tehát csak abban az esetben jöhet létre, ha azt az állami adóhatóság engedélyezte. Éppen ezért az állami adóhatóság felé kérelmet kell benyújtani, mely tükrözi az összes leendő tag erre irányuló közös, kifejezett és egybehangzó akaratát.
Nézzük most meg a kivételt, vagyis azokat az adóalanyokat, akik nem kérelmezhetik az a csoportos adóalanyiságot.
Nem kérelmezheti a csoportos adóalanyiságot az az adóalany, aki valamely más csoportos adóalanyiságban már tagként részt vesz, vagy valamely más csoportos adóalanyiság létrehozatalára irányuló kérelmét már benyújtotta és annak elbírálása jogerősen még nem zárult le. Tehát ebből következik, hogy egy adóalany egyszerre csak egy csoportos adóalanyiságban vehet részt.
Abban az esetben, ha van olyan adóalany, akire teljesülnek a meghatározott feltételek, de nem kíván a csoportos adóalanyiságban tagként részt venni, tehát kívül kíván maradni, a kérelemnek tartalmaznia kell a kívül maradó adóalany hozzájáruló nyilatkozatát a csoportos adóalanyiság létrehozatalára.
A kérelem kötelező tartalmi elemei
A kérelemnek, illetve kívül maradó adóalany esetében a hozzájáruló nyilatkozatnak tartalmaznia kell még a tagok által kijelölt képviselőt és a képviselő feltétlen beleegyező nyilatkozatát a képviselet vállalására, továbbá tagonként külön-külön a tag nevét, címét és adószámát, a csoportos adóalanyiság létrehozásához szükséges feltételek fennállásának igazolását, a nyilvántartási rendszer bemutatását, valamint kötelezettségvállalást arra, hogy a csoportos adóalanyiságban résztvevő bármely tag egyetemlegesen felel a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi többi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak a csoportos adóalanyiság időszakát megelőzően keletkezett kötelezettsége teljesítéséért, és a csoportos adóalanyiság időszakában, az áfa törvény alapján keletkező kötelezettsége teljesítéséért.
Kívül maradó adóalany esetében pedig a kérelemnek tartalmaznia kell az adóalany nevét, címét és adószámát a csoportos adóalanyiság létrehozásához a feltételeinek fennállásának igazolását, illetve kötelezettségvállalást arra, hogy a kívül maradó adóalany egyetemlegesen felelős a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak a csoportos adóalanyiság időszakát megelőzően keletkezett kötelezettség teljesítéséért, valamint a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak a csoportos adóalanyiság időszakában, az áfa törvény alapján keletkező kötelezettség teljesítéséért.
Kötelezettségvállalás
Jó, ha tudjuk, hogy a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag a csoportos adóalanyiság időszakában együttesen minősül egy adóalanynak. Az adóalanyisághoz fűződő jogok és kötelezettségek gyakorlásával összefüggő bírósági és más hatósági eljárásjogi cselekmények alanya a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok által kijelölt képviselő.
Az a tag, aki a csoportos adóalanyiságot megelőzően belföldön nyilvántartásba vett adóalanyként működött, az állami adóhatósági engedély jogerőre emelkedésének napját megelőző nappal, mint fordulónappal köteles úgy eleget tenni az áfa törvény szerinti kötelezettségének, mintha jogutódlással szűnne meg.
A csoportos adóalanyiságban részt vevő bármely tag - mind a csoportos adóalanyiság időszakában, mind azt követően - egyetemlegesen felelős a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi többi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak
a) a csoportos adóalanyiság időszakát megelőzően keletkezett kötelezettsége teljesítéséért, és
b) a csoportos adóalanyiság időszakában, az áfa törvény alapján keletkező kötelezettsége teljesítéséért.
A kívül maradó adóalany - mind a csoportos adóalanyiság időszakában, mind azt követően - egyetemlegesen felelős a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak
a) a csoportos adóalanyiság időszakát megelőzően keletkezett kötelezettség teljesítéséért,
b) a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak a csoportos adóalanyiság időszakában, az áfa törvény alapján keletkező kötelezettség teljesítéséért.
A kívül maradó adóalany, továbbá a csoportos adóalanyiság időszakában létrejövő olyan adóalany, akinél fennállnak a csoportos adóalanyiság létrehozásához szükséges feltételek, dönthet úgy, hogy tagként csatlakozik a csoportos adóalanyisághoz. A csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozás ebben az esetben is az állami adóhatóság engedélyével jön létre, melyhez szükséges a kívül maradó, illetve a csatlakozó új adóalany erre irányuló kifejezett írásos kérelme. A kérelemnek tartalmaznia kell a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak a közös, kifejezett és egybehangzó beleegyező nyilatkozatát a kívül maradó, illetve a csatlakozó új adóalany csatlakozásáról.
Az a kívül maradó, illetve az a csatlakozó új adóalany, aki tagként csatlakozik a csoportos adóalanyisághoz, az állami adóhatósági engedély jogerőre emelkedésének napját megelőző nappal, mint fordulónappal köteles úgy eleget tenni az áfa törvény szerinti kötelezettségének, mintha jogutódlással szűnne meg.
A csoportos adóalanyiságban részt vevő tag dönthet úgy is, hogy a csoportos adóalanyiságból ki szeretne válni. A csoportos adóalanyiságból történő kiválás az állami adóhatóság engedélyével jön létre, a kiválni szándékozó tag erre irányuló kifejezett írásos kérelmére. A kérelemnek tartalmaznia kell még a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi többi tagnak a közös, kifejezett és egybehangzó beleegyező nyilatkozatát a tag kiválásáról.
Minden jog fenntartva - www.adosziget.hu - adosziget@adosziget













