Munkáltatói iskolakezdési támogatás
Hamarosan véget ér a több mint két hónapos szünidő a diákok számára, és indul az új tanév. A munkáltatóknak lehetőségük van arra, hogy gyermekes családok esetén a szülőknek az iskolakezdéssel kapcsolatos terhek mérséklése céljából iskolakezdési támogatást adjanak. Fontos azonban tudnunk, hogy ez a munkáltatóra nézve nem egy kötelezően nyújtandó támogatás. Ez egy választási lehetőség a munkáltató számára, és ő döntheti el, hogy él e ezzel a lehetőségével, tud-e nyújtani ilyenfajta támogatást a munkavállalói számára. Nézzük most meg, hogy milyen feltételekkel adható ezen támogatás.
Kiknek és meddig adható a támogatást?
A munkáltató a közoktatásban részt vevő gyermek, tanuló részére a szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastársa útján iskolakezdési támogatást adhat. Ez adómentes juttatásnak minősül. Fontos tudnunk, hogy a tanév első napját megelőző és követő 60 napon belül van csak lehetőség ezen támogatás adására. Tehát ez esetben július 1-jétől október 31-ig lehet élni ezzel a lehetőséggel.
Az iskolakezdési támogatás mértéke
A kedvezményes adózással adható támogatás mértéke az adóév első napján érvényes havi minimálbér 30 százaléka. Ez tehát azt jelenti, hogy a 2010-es évben 22.050Ft adható adómentesen iskolakezdési támogatás címén a családoknak. Természetesen ennél magasabb összegű támogatás nyújtására is van lehetőség, de az esetben a 22.050Ft feletti rész már nem adómentes, arra a magasabb összegű adót kell kifizetni.
Milyen formában adható a támogatás?
A juttatást kizárólag tankönyvre, taneszközre, ruházatra, vagy kizárólag az említett javakra lehet felhasználni. A törvény értelmében kétfajta módon kaphatja meg a szülő a támogatást.
- Az egyik lehetőség, hogy a munkáltató az előbbiekben felsorolt javak beszerzéséről szóló számla alapján utólag megtéríti.
- A másik lehetőség, hogy a munkáltató utalvány formájában adja a támogatást.
Nyilvántartás
A munkáltatónak az adómentes iskolakezdési támogatás összegéről magánszemélyenként nyilvántartást kell vezetniük, amelyet az adó utólagos megállapításához való jog elévüléséig meg kell őrizniük. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a magánszemély adóazonosító jelét, valamint a magánszemély útján adómentes iskolakezdési támogatásban részesített gyermek(ek), tanuló(k) adóazonosító jelét, ennek hiányában pedig természetes azonosító adatait.
Minden jog fenntartva - www.adosziget.hu -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.













