A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről
Változott a munkába járással kapcsolatos költségtérítés. Ezen változás kiterjed a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóra és munkavállalóra is.
Fogalmak
Nézzünk meg most, ezen rendelet alkalmazásában pár fogalmat.
- munkába járás:
aa) a közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel meg valósuló napi munkába járás és hazautazás, továbbá
ab) a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, ha a munkavállaló a munkavégzés helyét sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni, - napi munkába járás: a lakóhely vagy a tartózkodási hely és a munkavégzés helye közötti napi, valamint a munkarendtől függő gyakoriságú rendszeres vagy esetenkénti oda- és visszautazás;
- hazautazás: a tartózkodási helyről - a munkavégzés rendjétől függően - legfeljebb hetente egyszer a lakóhelyre történő oda- és visszautazás;
- lakóhely: annak a Magyar Köztársaság, vagy az Európai Gazdasági Térség állama (a továbbiakban: EGT-állam) területén lévő lakásnak a címe, amelyben a munkavállaló él, illetve amelyben életvitelszerűen lakik;
- tartózkodási hely: annak a Magyar Köztársaság vagy az EGT-állam területén lévő lakásnak a címe, amelyben a munkavállaló - lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül - munkavégzési célból ideiglenesen tartózkodik;
- munkavállaló: a magyar állampolgár és az EGT-állam polgára;
- hosszú várakozás: az az időtartam, amely a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, és amely az út megtételéhez szükséges idot meghaladja.
Amit a munkáltató megtérít
A munkáltató abban az esetben téríti meg a munkavállaló munkába járását szolgáló teljes árú, valamint a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerinti utazási kedvezménnyel megváltott, illetve az üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett árú bérlet vagy menetjegy árának az alábbiakban ismertetett mértékét, ha a munkavállaló
- belföldi vagy határon átmenő országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályán
- helyközi (távolsági) autóbuszjáraton
- elővárosi buszon, HÉV-en
- menetrend szerint közlekedő hajón, kompon, vagy réven utazik a munkavégzés helyére, illetve, ha hazautazás céljából légi közlekedési járművet vesz igénybe
A munkáltató által fizetett napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a.
Hazautazással kapcsolatos költségtérítésA munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a, legfeljebb havonta
- 2010-ben 30 000 forint,
- 2011-től minden évben az előző évben irányadó összegnek a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző évre megállapított és közzétett éves átlagos fogyasztói árnövekedés mértékével növelt összege
A hazautazással kapcsolatos költségtérítés e rendeletben meghatározott felső korlátjának a tárgyévre vonatkozó mértékét a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter 2011-től kezdődően minden év január 25-ig hivatalos lapjában közzéteszi.
A munkavállaló részére a személyi jövedelemadóról szóló törvényben munkába járás költségtérítése címén a jövedelem kiszámításakor figyelembe nem veendő térítés abban az esetben jár, ha
- a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés;
- a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;
- ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, ideértve azt az esetet is, ha a munkavállaló munkába járását az Mt. 139. § (2) bekezdésében felsorolt közeli hozzátartozója, tehát a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, az örökbe fogadott, mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelőszülő, a testvér valamint az élettárs biztosítja
Fontos tudni, hogy itt a utólsó pontban említett munkavállaló esetében a közigazgatási határon belül történő munkába járást is e rendelet szerinti munkába járásnak minősítheti.
Minden jog fenntartva - www.adosziget.hu - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.













