Mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatással összefüggő vagyonszerzésének illetékmentessége
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvény, kiegészítette az illetékekről szóló törvényt. Az új rendelkezés mentesíti a vagyonszerzőket az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség alól a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás esetére.
Fontos tudnunk, hogy a módosító törvény által megállapított illetékmentességet a törvény hatálybalépésének napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.
Az új mentességek közös tulajdonsága, hogy mindkettő a termőföldről szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági termelőknek a gazdaságátadási támogatás igénybevétele érdekében a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény értelmében közeli hozzátartozóval kötött szerződéséhez kapcsolódik. A rendelkezés pontosan meghatározza azt az alanyi kört, akik között az átadás illetékmentes.
Közös még az új illetékmentességben az is, hogy a fenti szerződés alapján a termőföld, a tanya, és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, építmény továbbá az ezekhez okszerűen szükséges ingó vagyontárgyak együttes szerzését mentesíti az illeték alól.
Ezek értelmében mindarra az ingóra és ingatlanra fennáll az illetékmentesség, ami a gazdaság működtetésének fenntartásához hozzátartozik.
Az új ajándékozási illetékmentesség nem érinti az Itv. 17. § (1) bekezdésének h) pontjában megfogalmazott mentességet - (h) termőföld megszerzése ajándékozással a termőföldről szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatása feltételeként -. Így ha csakis a termőföldnek az ingyenes megszerzése történik a törvényben meghatározott mezőgazdasági termelők és nem közeli hozzátartozók között a gazdaságátadási támogatás feltételeként, akkor az továbbra is mentes az ajándékozási illeték alól.
Nem változik az az Itv. 26. § (1) bekezdésének p) pontjában található termőföld visszterhes szerzéséhez kapcsolódó szabály sem, amely legalább öt éves mezőgazdasági tevékenység folytatásához köti az illetékmentességet.
"26§ p) termőföldnek a külön jogszabály alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által kiadott regisztrációs igazolással rendelkező, mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély általi, visszteher ellenében történő megszerzése, feltéve, ha az így vásárolt termőföldet a vásárlástól számítva legalább 5 évig nem idegeníti el, azon vagyoni értékű jogot nem alapít, és egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföldet mezőgazdasági célra hasznosítja. A feltételek vállalásáról a vagyonszerzőnek legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál. Ha a vagyonszerző a termőföldet az 5 év letelte előtt elidegeníti, vagy azon vagyoni értékű jogot alapít, igazolhatóan nem mezőgazdasági célra hasznosítja, az egyébként járó illeték kétszeresét kell megfizetnie"
A vagyonszerzést a mentesség tényétől függetlenül be kell jelenteni az állami adóhatósághoz (APEH).
Minden jog fenntartva - www.adosziget.hu -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.













